z-knight
Amíg a kicsi Z barátjával sakkozott, odasettenkedett hozzájuk a kis Dóra. Mivel fogalma sincs a sakkhoz, megkérte kicsi Z-t, tanítsa meg sakkozni! A kicsi Z türelmesen magyarázta Dórának a sakkfigurák mozgatásának szabályait. Először a királyok lépéseit, majd a gyalogosok lépéseinek szabályait mutatta meg, s így jutottak el a huszárhoz.
• A huszár úgy léphet, hogy tartózkodási mezőjéről először két kockát ugrik (jobbra, vagy balra, vagy előre vagy hátra), s utánna erről a mezőről még egy kockát lép valamelyik oldalra. (A képen x jelöli azokat a mezőket, amelyekre a huszár léphet).
• A huszár csak a sakktábla határain belül mozoghat és az ugrás végén csak olyan mezőre juthat, amelyen nincs sem a saját, sem az ellenfél figurája.
A sakktáblát 8x8 négyzet alakú mező alkotja, melyek sorait és oszlopait a képen látható módon jelöljük. A figura helyét a táblán a megfelelő oszlop és sor kereszteződésével határozzuk meg. A táblára egy királyt, egy huszárt, valamint 0-8 gyalogost helyezünk el. A figurák azonos színűek. Segítsünk Dórának, hogy megtalálja az összes mezőt, amelyekre a huszár az adott felállásban (egy lépésben) ugorhat.
e8 a4 a7 b7 c7 e7 d7Kimenet:
b6 c5 c3 b2A huszár az a4 mezőn áll.
f7 h8 g6Kimenet:
IMPOSSIBLEA huszár a h8 mezőn áll.
Submit solution
Coming laterThe grading service will be connected in a later migration step. You can inspect the task and your previous results now.